Túl zaklatott vagyok ahhoz, hogy beszéljek, és még a big talk amúgy is ma este lesz. Vajon most is miattam megy tönkre a kapcsolatom?

Előző félévben, mikor a kollégiumi jelentkezést kellett beadni, bevállaltam, hogy akkor barátommal írjuk be egymást, és a következő félévtől lakjunk együtt. Tudtam, hogy nekem nagyon nehéz lesz az elején, igazából még jobban is viselem, mint vártam. Ő viszont nem egészen úgy reagálja le ezt a dolgot, ahogyan én azt elvárnám. Mert igenis elvárom tőle, hogy ne sértődjön meg minden kis semmiségen, hogy az idő nagy részét ne feszültségben töltsük egymás mellett, mint ahogyan az a múlt héten történt. 

Én ismerem annyira magam, hogy tudjam, még mindig jobban szeretek egyedül lenni, mint vele, vagy akárki mással. Ezt (is) megértette, most mégis minden egyes alkalommal meg van sértve, ha én nem akarok vele foglalkozni, hanem mondjuk egy kicsit olvasnék, vagy magamban megnéznék egy-két sorozatrészt. Mert neki rosszul esik, hogy van olyan, hogy nem egy pár vagyunk, hanem "csak" szobatársak. Gyakorlailag ő a szobatársam (is). Tisztában van vele, hogy nekem mennyire szükségem van arra, hogy legyenek akár órák, amikor még ő sem szól hozzám, hogy nem ölelget és nem puszilgat folyton, mert bármennyire is szeretem, valamikor zavar, ha puszil, mert egyszerűen csak egyedül akarok lenni. És egyszerűen még nem jöttem rá, hogy hogyan tegyek az ő és a magam kedvére is, mert nem akarom megbántani. 

Mert tettetni nem tudok semmit. Ha valami nem tetszik, az rá van tetoválva az arcomra, csinálhatok bármit. És hiába mondja, hogy ő megérti, hogy nem kell mindig egymáson lógni, ha elhúzódok tőle, mert nincs kedvem csókolózni, akkor vérig van sértve. 

Nem beszélve arról, hogy a barátaimat is teljesen elhanyagoltam az utóbbi hónapokban, mert hogy őszinte legyek, amikor nem vele voltam, akkor örültem, hogy egyedül lehettem egy kicsit, így nem volt már kedvem senkihez. De tegnap is, átugrottam barátnőmhöz, trécseltünk 3 órát, és mikor hazajöttem, akkor olyan fejjel nézett rám, ami ezt mondja: végre visszajöttél? mi tartott eddig? Bocsánat, hogy nem beszéltem barátnőmmel 2 hete és most ottmaradtam nála pár órára. 

Szóval ezektől az apróságaitól a falra mászok. Tudom, hogy ebből és a későbbi panaszkodós bejegyzéseimből úgy tűnhet, nem is szeretem igazán, pedig ez nem igaz. Csak mindig lesznek összezordulések, megoldandó problémák, amiket jobban át fogok látni, ha leírom őket, hátha hamarabb meg tudjuk őket oldani. Esetleg olyan, aki hasonló típusú, mint én, ha tudna adni valami jó tippet ezzel kapcsolatban azt nagyon megköszönném.

Január óta nem írtam semmit, de a párkapcsolatom miatt nagy változáson mentek át a mindennapjaim, és úgy éreztem, nekem már nincsen szükségem arra, hogy kiírjam magamból a kínjaimat, gondolataimat. 

Pedig az elmúlt hónapokban temérdek dolog történt velem, és igyekszem majd mindent megosztani veletek. 

Miért firkantok most akkor ide?

Hónapok óta nem tudok írni. Nem csak ide a blogba, hanem egy szösszeneten kívül semmit nem tudtam írni. Csak megnyitom a dokumentumot, elkezdek valamit, de aztán ki is törlöm, hogy ez szar.És ez az írásképtelenség már az egyetemen is megmutatjozik. Például, hogy több órát szenvedek egy 200 szavas response megírásával. A héten is már sírtam, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. 

Véleményem szerint két változás vezetett oda, hogy ennyire nem megy az írás. Az egyik, hogy nincsen kémia. Hogyan is függ össze a kémia tudománya az írással? 
Nem is feltétlenül a kémia függ össze, hanem az, hogy már másfél éve nem foglalkozom aktívan a kémiával, mint egy természettudománnyal. Előtte viszont napi szinten arra volt beállítva az agyam, a gondolataim úgymond ennek mintájára alakultak, az angol nagy részét is úgy tanultam, hogy a kémiával vontam párhuzamot. Csak mivel a kémiatudásom eléggé megkopott, a gondolataim is egyre jobban esnek szét. Memóriaromlást tapasztaltam, még a szokásosnál is rövidebb ideig tudok figyelni, sokkal nehezebben megy a tanulás, mint mondjuk tavaly ilyenkor. De nem beszélek akkora baromságot, mert barátom mondta, hogy bizony az idézhet memóriaromlást, hogy olyan agyterületeket, amiket évekig intenzíven használtam, de most már nem, zavart kelthetnek az erőben. Hogy nagyon tudománytalan legyek. 

Ennek orvoslására azt találtam ki, hogy előbányászom a kémiás jegyzeteimet, felmegyek a TIK 4. emeletére érdekes olvasmányokat kölcsönözni kémia témakörben, még számítási feladatokat is oldok meg, hogy végre visszatérjen a rendszer és újra tudjak eredményesebben tanulni és persze írni. 

A másik gondom, hogy bár még messze nem vagyok jól, barátomnak sikerült annyira stabilizálni, hogy ezért sem lehetek már képes írni. Szóval még arra is rá kellene jönnöm, hogy ha újra bejárattam a kémiával az agyamat, hogy ne kössem a világvége állapotomhoz az íráskészségemet. Azért van pár pozitív példa, hogy nem kell pszichopatának, alkoholistának, drogosnak, vagy egyéb defekttel rendelkezni ahhoz, hogy tudj jót írni. De tudom, hogy képes leszek elválasztani a kettőt. Mert lehet, hogy akkor kezdtem el írni, amikor beteg lettem, de nem azon függ, hogy mennyire jól írok, hogy most éppen a Tiszába vetném-e magam vagy sem. A készség bennem van, csak meg kell találnom akkor is, ha nem vagyok rosszul. 

Visszatérve arra, hogy miért tűntem fel megint: nem akarom mindennel barátomat terhelni, és nem mellesleg vannak azért olyan álmaim, gondolataim, amikkel csak felbosszantom, és ez a blog egy safe place arra, hogy kieresszem őket és ne bántsam meg velük. Szóval valószínű, hogy újra rendszeresen fogok ide pötyögni, hogy nyugodtabb legyen a lelkem - és persze az övé is.

Zárásképp nagyon kedvesek vagytok, hogy voltatok, akik minden nap felnéztetekk az oldalra, mert a látogatottságom nem ment a bányászbéka segge alá. Most már nem kell jövő évig várnotok, hogy jöjjön a következő bejegyzés. :)