Sokáig úgy éreztem, nincs már szükségem arra, hogy naplót írjak. Ám ez az őrület, ami hónapok óta folyik arra indított, hogy újra írjak ide. 

Sok minden történt az elmúlt időszakban, először a pozitív dolgokat összegezném:

- sikeresen túléltem az online oktatásnak csúfolt bohóckodás, életemben először kitűnő lettem, pedig az átállás miatt a legtöbb tárgyamban 3x annyit is teljesíteni kellett hétről hétre

- bár az opponensem nem volt elragadtatva a szakdolgozatomtól, azért minden nehézség ellenére a végeredmény mégsem lett olyan katasztrófális. A védés során már a sírás kerülgetett, mert akármit kezdtem el mondani, mindig megakasztottak. 

- felvételt nyertem angol alkalmazott nyelvészet PhD-ra. Igazából a szakdoga eredmény miatt nem sok esélyét láttam annak, hogy bekerülök, de a szóbeli felvételin csak 1 pontot vesztettem, illetve a témámat is jónak találták, szóval mégis bekerültem. 

- párommal sikerült megbeszélni és megoldani a problémáinkat, bár a vírushelyzet miatti távkapcsolat továbbra is próbára tesz minket 

- a szorongásoldó gyógyszeremről is leszoktam a nyáron, így most már "tiszta" vagyok, nem szedek semmilyen gyógyszert, ami birizgálna és elferdítheti a gondolataimat

Addig nem is volt baj, amíg otthon annyi volt a nagy kimozdulás, hogy néhányszor elmentem boltba. Úgy könnyű volt faszagyereknek lenni. Ám amikor visszajöttem Szegedre, fél év bezártság után, szerintem lesokkolt, hogy itt mennyire sok az ember (fél év alatt is teljesen el lehet szokni a tömegtől), hogy szinte sosem vagyok egyedül, nem is beszélve az új kihívásokról, ami mindenkinek feladja a leckét. 

Az első két hétben nem is volt semmi bajom, élveztem, hogy itt van kimozdulási lehetőség, hogy találkozom ismerőseimmel, hogy végre elszabadulhatok otthonról. Ám a harmadik héttől kezdve kezdtek visszatérni a tüneteim. Teljes életnagyságban és intenzitással. 

Olyan tüneteket is produkáltam az elmúlt majdnem másfél hónapban, amikre már nem is emlékeztem: szívroham szerű tünetek, napokig szúró tüdő belégzéskor, szédülés, olyan félelem, amitől megdermed mindened. Volt olyan, hogy egy óráig nem tudtam megmozdulni, de végül csak összeszedtem magam és felszálltam egy koliba tartó buszra, hiszen nem ülhettem egész nap a hideg padon. 

Megint érzem a kilátástalanságot és a reménytelenséget. Azt tudtam, hogy nem szabadulok meg tőlük örökre, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen erővel térnek vissza. Tegnap már az esti müzli elfogyasztása közben éreztem, hogy baj lesz. Aztán két óráig vergődtem, mire mégsem hánytam, hanem éhes lettem. Ma még nem voltam éhes, ennek ellenére természetesen ettem a szokásos időközönként, ha nem is annyit, mint szoktam. Emergency-ként iszom magne b6-t és nyugtató teát. A szédülésem csökkentik egy kicsit. 

Mi a baj? Ezt kérdezem minden nap magamtól. Mi nem jó? 

Miért van az, hogy egész héten csak a boltba mentem el, oda is félve, hogy mi lesz, ha elhányom magam vagy összeesek. Azt hittem, hogy ezeket sikerült magam mögött hagynom. Miért szabotálom megint az életemet? Mert ez nem élet, hogy egész nap fekszem és sorozatokat nézek. 

Nekem dolgom van, nekem terveim vannak, tudom, hova akarok eljutni. Akkor mi a baj? 

Tudtam, hogy a teljes gyógyszernélküliség próbára tesz majd, de tényleg nem gondoltam, hogy megint ennyire ellehetetlenítem az életem. 

A gyógyszereket nem akarom vissza, hiszen azok csak a tüneteket fedik el, a probléma forrását nem kezelik. 

Egyszerűen csak azt érzem, mintha az egész világ összeesküdött volna ellenem. És nem tudom, mikor lesz vége. Biztos aggaszt a bizonytalanság, hiszen én szeretek minél több dolgot előre megtervezni. Most pedig egyik napról a másikra borulhat minden. Viszont azt tudatosítanom kell magamban, hogy járványhelyzet nélkül is jöhetnek váratlan események, akkor is bőven volt, hogy elterveztem valamit, aztán nem az lett belőle, vagy valamit csak később tudtam összehozni. 

Nem lehetek ennyire merev. A jelenlegi helyzetből kell kihoznom a maximumot. Nekem csinálnom kell a dolgom, nem számít, mi megy körülöttem. Akkor kell majd gondolkodni, amikor már valami kialakul. Addig pedig felesleges agyalnom és feltennem a "mi lesz, ha" jellegű kérdéseimet.