Ki/Be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A Gonoszt(evő) Sátánfajzadék Mindennapjai

Tényleg csak ilyenkor működik?

2015.09.20. 08:07, Nikotingirl
Címkék: mindennapok

Január óta nem írtam semmit, de a párkapcsolatom miatt nagy változáson mentek át a mindennapjaim, és úgy éreztem, nekem már nincsen szükségem arra, hogy kiírjam magamból a kínjaimat, gondolataimat. 

Pedig az elmúlt hónapokban temérdek dolog történt velem, és igyekszem majd mindent megosztani veletek. 

Miért firkantok most akkor ide?

Hónapok óta nem tudok írni. Nem csak ide a blogba, hanem egy szösszeneten kívül semmit nem tudtam írni. Csak megnyitom a dokumentumot, elkezdek valamit, de aztán ki is törlöm, hogy ez szar.És ez az írásképtelenség már az egyetemen is megmutatjozik. Például, hogy több órát szenvedek egy 200 szavas response megírásával. A héten is már sírtam, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. 

Véleményem szerint két változás vezetett oda, hogy ennyire nem megy az írás. Az egyik, hogy nincsen kémia. Hogyan is függ össze a kémia tudománya az írással? 
Nem is feltétlenül a kémia függ össze, hanem az, hogy már másfél éve nem foglalkozom aktívan a kémiával, mint egy természettudománnyal. Előtte viszont napi szinten arra volt beállítva az agyam, a gondolataim úgymond ennek mintájára alakultak, az angol nagy részét is úgy tanultam, hogy a kémiával vontam párhuzamot. Csak mivel a kémiatudásom eléggé megkopott, a gondolataim is egyre jobban esnek szét. Memóriaromlást tapasztaltam, még a szokásosnál is rövidebb ideig tudok figyelni, sokkal nehezebben megy a tanulás, mint mondjuk tavaly ilyenkor. De nem beszélek akkora baromságot, mert barátom mondta, hogy bizony az idézhet memóriaromlást, hogy olyan agyterületeket, amiket évekig intenzíven használtam, de most már nem, zavart kelthetnek az erőben. Hogy nagyon tudománytalan legyek. 

Ennek orvoslására azt találtam ki, hogy előbányászom a kémiás jegyzeteimet, felmegyek a TIK 4. emeletére érdekes olvasmányokat kölcsönözni kémia témakörben, még számítási feladatokat is oldok meg, hogy végre visszatérjen a rendszer és újra tudjak eredményesebben tanulni és persze írni. 

A másik gondom, hogy bár még messze nem vagyok jól, barátomnak sikerült annyira stabilizálni, hogy ezért sem lehetek már képes írni. Szóval még arra is rá kellene jönnöm, hogy ha újra bejárattam a kémiával az agyamat, hogy ne kössem a világvége állapotomhoz az íráskészségemet. Azért van pár pozitív példa, hogy nem kell pszichopatának, alkoholistának, drogosnak, vagy egyéb defekttel rendelkezni ahhoz, hogy tudj jót írni. De tudom, hogy képes leszek elválasztani a kettőt. Mert lehet, hogy akkor kezdtem el írni, amikor beteg lettem, de nem azon függ, hogy mennyire jól írok, hogy most éppen a Tiszába vetném-e magam vagy sem. A készség bennem van, csak meg kell találnom akkor is, ha nem vagyok rosszul. 

Visszatérve arra, hogy miért tűntem fel megint: nem akarom mindennel barátomat terhelni, és nem mellesleg vannak azért olyan álmaim, gondolataim, amikkel csak felbosszantom, és ez a blog egy safe place arra, hogy kieresszem őket és ne bántsam meg velük. Szóval valószínű, hogy újra rendszeresen fogok ide pötyögni, hogy nyugodtabb legyen a lelkem - és persze az övé is.

Zárásképp nagyon kedvesek vagytok, hogy voltatok, akik minden nap felnéztetekk az oldalra, mert a látogatottságom nem ment a bányászbéka segge alá. Most már nem kell jövő évig várnotok, hogy jöjjön a következő bejegyzés. :)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2022.03.01. 08:21
2020.11.01. 17:01
2019.09.29. 16:30
2019.09.09. 18:36
2019.08.29. 14:39
Friss hozzászólások
 
Chat

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!