Előző félévben, mikor a kollégiumi jelentkezést kellett beadni, bevállaltam, hogy akkor barátommal írjuk be egymást, és a következő félévtől lakjunk együtt. Tudtam, hogy nekem nagyon nehéz lesz az elején, igazából még jobban is viselem, mint vártam. Ő viszont nem egészen úgy reagálja le ezt a dolgot, ahogyan én azt elvárnám. Mert igenis elvárom tőle, hogy ne sértődjön meg minden kis semmiségen, hogy az idő nagy részét ne feszültségben töltsük egymás mellett, mint ahogyan az a múlt héten történt. 

Én ismerem annyira magam, hogy tudjam, még mindig jobban szeretek egyedül lenni, mint vele, vagy akárki mással. Ezt (is) megértette, most mégis minden egyes alkalommal meg van sértve, ha én nem akarok vele foglalkozni, hanem mondjuk egy kicsit olvasnék, vagy magamban megnéznék egy-két sorozatrészt. Mert neki rosszul esik, hogy van olyan, hogy nem egy pár vagyunk, hanem "csak" szobatársak. Gyakorlailag ő a szobatársam (is). Tisztában van vele, hogy nekem mennyire szükségem van arra, hogy legyenek akár órák, amikor még ő sem szól hozzám, hogy nem ölelget és nem puszilgat folyton, mert bármennyire is szeretem, valamikor zavar, ha puszil, mert egyszerűen csak egyedül akarok lenni. És egyszerűen még nem jöttem rá, hogy hogyan tegyek az ő és a magam kedvére is, mert nem akarom megbántani. 

Mert tettetni nem tudok semmit. Ha valami nem tetszik, az rá van tetoválva az arcomra, csinálhatok bármit. És hiába mondja, hogy ő megérti, hogy nem kell mindig egymáson lógni, ha elhúzódok tőle, mert nincs kedvem csókolózni, akkor vérig van sértve. 

Nem beszélve arról, hogy a barátaimat is teljesen elhanyagoltam az utóbbi hónapokban, mert hogy őszinte legyek, amikor nem vele voltam, akkor örültem, hogy egyedül lehettem egy kicsit, így nem volt már kedvem senkihez. De tegnap is, átugrottam barátnőmhöz, trécseltünk 3 órát, és mikor hazajöttem, akkor olyan fejjel nézett rám, ami ezt mondja: végre visszajöttél? mi tartott eddig? Bocsánat, hogy nem beszéltem barátnőmmel 2 hete és most ottmaradtam nála pár órára. 

Szóval ezektől az apróságaitól a falra mászok. Tudom, hogy ebből és a későbbi panaszkodós bejegyzéseimből úgy tűnhet, nem is szeretem igazán, pedig ez nem igaz. Csak mindig lesznek összezordulések, megoldandó problémák, amiket jobban át fogok látni, ha leírom őket, hátha hamarabb meg tudjuk őket oldani. Esetleg olyan, aki hasonló típusú, mint én, ha tudna adni valami jó tippet ezzel kapcsolatban azt nagyon megköszönném.