Nem tudom, mikor is találkoztam először Dorian Gray történetével, de egészen augusztus elejéig nem olvastam a könyvet, ám megjutalmazván magam, hogy túléltem a nyelvvizsga-tortúrát, megvettem a 2011-ben kiadott cenzúrázatlan változatot. Filmekben láttam már, olvasni már olvastam róla, de azt kell mondjam, ez az a könyv, ami eddigi életem során a legnagyobb hatással volt rám. Oscar Wilde olyan problémákat feszeget, amelyek a mai világban talán még inkább érvényesek, mint a viktoriánus Angliában. Számomra pszichológiai mű, egy olyan alkotás, ami olyan mélyen megmozgatott, amire nem hittem volna, hogy bármely könyv képes. Nem bánom, hogy csak most olvastam el. Annak a híve vagyok, hogy minden okkal történik és akkor, amikor meg kell történnie. Valószínűleg erre a könyvre most értem meg igazám. Hogy megértsem, számomra mit adhat, számomra mit mond. Igaz, a vége felháborított, gondolkodom is egy tribute novellán, ami a Dorian halála utáni dolgokat meséli el, mert számomra nincsen befejezve a történet. Legszívesebben az egészet kiidézném, ám az kissé sok helyet foglalna el. És azt kell mondanom, a filmesek jó munkát végeztek a 2009-es alkotással: a film kiegészítése a könyvnek, nem is igazán az adaptációja. Számomra pont azokat a dolgokat adja meg, amit a könyvből hiányoltam. Ilyet filmet pedig keveset találni. 

Itt van hát az egyik elgondolkodtató részlet:
"- Nem létezik olyan, hogy jó befolyás, Mr. Gray. Minden befolyás erkölcstelen - erkölcstelen a tudomány szempontjából.

- Miért?

- Mert befolyással lenni valakire azt jelenti, hogy valaki a saját lelkét adja a másiknak. Aki onnantól nem a saját, természetes gondolatait gondolja, nem a saját, természetes szenvedélyeiért lelkesedik. Az erényeit nem érzi magáénak. A bűneit, már ha létezik bűn, csak kölcsönbe kapja. Valaki más zenéjének a visszhangja lesz, egy színész, aki nem a magának írt szerepet játssza. 
Az élet célja az önfejlesztés. Hogy az ember minél tökéletesebben megvalósítsa a saját természetét - ezért vagyunk itt mindannyian. De manapság az emberek félnek önmaguktól. Megfeledkeztek a legfőbb felelősségről, arról, amivel mindenki saját magáért tartozik. 
Közben persze jótékonykodnak. Megetetik a szegényeket, felruházzák a koldusokat. Ám a saját lelkük éhes és ruhátlan. A bátorság eltűnt az emberi fajból. Talán sose volt meg benne. A rettegés a társadalomtól, ami az erkölcs alapját képezi, és a rettegés Istentől, ami pedig a vallás titkos alapja - ez a két dolog irányít minket...

...De köztünk még a legbátrabbak is félnek önmaguktól. A vademberek véres csonkolásai tragikus módon a ma emberének életét megkeserítő önmegtagadásban élnek tovább. A tagadásért pedig büntetés jár. Minden késztetést, amit elfojtani próbálunk magunkban, ott ólálkodik tovább az elménkben, és megmérgez minket."

És felmerül bennem a kérdés: vajon az én lelkem hogy nézhet ki?