Csütörtökön egy mondat erejéig megint közbeszólt a múltam. Egyáltalán nem úgy értettem, de párom olyan hangnemben válaszolt vissza, hogy a nap további részében nem is nagyon szóltunk egymáshoz. Pénteken haragban váltunk el, egy puszit nem voltam neki hajlandó adni. Amíg együtt utaztunk, végig sírtam és csak bántottam. Mert ne csak a saját oldalát nézze. Azt hiszi, nekem nem esik rosszul, mikor így reagál? Hogy ilyenkor mindig azt gondolom, hogy bárcsak ne mondtam volna el neki semmit a múltra vonatkozóan? Akkor minden jó lenne. Mert ha mindig más dolgon vitatkoznánk. Azt még elviselném. Mert egy kapcsolat sem tökéletes, előfordulnak viták, sérelmek. De hogy egy éve ugyanazon vitázunk...

Az ő álláspontja az, hogy ha "elszólom" magam, mindig úgy érzi, ő csak egy pótlék, akit csak azért "tartok", mert nem kaphattam meg, akit eredetileg akartam. Nyilván. Azért nem beszélek már azokkal az emberekkel, mert csak egy pótlék. Azért költöztem össze vele, mert csak egy pótlék. Közben egyértelmű, hogy azon ácsingózok, hogy a "nagy szerelmem" mikor akar mégis valamit tőlem. Nyilván mindent azért csináltam, mert csak egy pótlék. 

Én ilyenkor mindig azt érzem, hogy még mindig nem hiszi el, hogy én szeretem, hogy nem bízik bennem. És ha egy kapcsolatban nincsen meg a bizalom, akkor az már régen rossz. 

Eljutottam arra a pontra, hogy már egy kicsi jót sem látok abban, hogy én bármit is mondtam neki. De tudjátok mit? Nem sajnálom. Semmit sem sajnálok. Most sajnáljam azt, hogy nem ő nekem az első? Hogy más fiúk is voltak az életemben? Akkor keressen egy szűzikét, aki még csókolózni se csókolózott soha, ezt a kurvát meg hagyja békén. Ezzel el lenne intézve az egész. 

Még mindig nagyon haragszom rá. Nem a csütörtöki hangneme bosszantott fel ennyire, hanem hogy egy év után még mindig itt tartunk. Ez a szomorú. És már tényleg nem tudom, hogy mennyire teperjek még neki, hogy ne bűntudattal menjek át a barátaimhoz, mert ő közben lerágja a tíz körmét. 

Mert ő közös élményeket akar gyűjteni, de úgy érzi, neki már nincs helye, mert a múltbéli fiúkkal sokkal jobb élményeim vannak. Egy év után kicsit érthetőbb, de amikor 3 hónap után jött ezzel, akkor nagyon ki voltam rajta akadva. Nyilván több élményem volt azzal, akit már évek óta ismertem, őt meg még csak pár hónapja. Nem, nem tudom őket kitörölni. Bárcsak ki tudnám. Akkor semmi baj nem lenne. Csak nem tudom, mennyire vágjam még el a szálakat, hogy elégedett legyen. 

Belém itatta, hogy ma már nem érzem jól magam a haverjaimmal, inkább el se megyek sehová, mert akkor meg az lesz felróva, hogy én mindenkivel jól érzem magam, csak vele nem (volt már rá példa, hogy ezt így megkaptam). 

Nincsen már életem. Amikor arra a pár kolis eseményre is lejött. mert én legalább még azokon szeretnék részt venni, akkor is morgott végig, majd egy idő után sértődötten felrohant. Kurva jó közös élmények lettek azok is, mondhatom. 

Tudom, velem ritán lehet elmenni akárhová is, de az elmúlt egy hónapot tekintve őt se lehetett volna elvinni sehová, mert nincs kedve semmihez. És még azt is a fejemhez vágta, hogy mert mostanában nem is beszélgetünk, nem is tudja, mi zajlik a fejemben. Mi van???? Mikor próbáltam vele beszélgetni, vagy akár filmet nézni, alig akar eljönni a szaros gépétől, mert egész nap játszik, vagy videókat néz. Ha hozzám is szól, akkor is a játékokról beszél. Vagy gügyög. Nem egy kisfiúval költöztem össze. Már nem is tudom, mióta nem beszéltünk nem gügyögve, valami értelmesebb témáról. Én azért szerettem belé, mert egy kibaszott intelligent ember. Csak én is megunom, hogy nem lehet elrángatni attól a szaros géptől, és inkább ott vagyunk egymás mellett egész nap és mindenki csinálja a maga dolgát. 

Ott rontottuk el, hogy összeköltöztünk. De végtére is lakva ismerszik meg az ember, és ebből a pár hónapból nagyon úgy tűnik, hogy mégsem vagyunk egymásnak teremtve. 

Én most nem tudom, mi lesz velünk. Jó, hogy itt ez a két hét szünet, mert jelenleg rá sem bírok nézni. Majd legkésőbb január elejéig meglátjuk, hogy elválnak-e az útjaink, vagy együtt maradunk. Mert én jelenleg tényleg nem tudom, melyik lenne a bölcsebb...