Egyre gyakrabban olyan emberek járnak hozzám, hogy felkészítsem őket nyelvvizsgára, akiknek több téveszméje is van (én akkor is így hívom ezeket a gondolatokat) a nyelvvizsgára való felkészülésről és egyáltalán egy nyelv megtanulásáról bármilyen szinten. Mivel az esetek 99%-ban egyetemistákkal hoz össze az élet, így az ő gondolkodásukat tárom fel itt. 

A nyelvvizsga olyan, mint bármilyen más egyetemi vizsga.

A mai napig meglepődöm, amikor valaki azt közli velem, hogy ő évek óta nem foglalkozott az angollal (max filmet vagy sorozatot nézett angolul), de középiskolában jól ment neki, ezért úgy gondolja, hogy max. 1 hónap felkészüléssel eléri a hőn áhított célt. És engem néznek hülyének, ha kiröhögöm őket. 

Vannak kivételek, ismerek olyan embereket, akik megszerezték középiskolai tanulmányaik alatt a középfokú nyelvvizsgát valamilyen nyelvből, de ők majdnem olyan ritkák mint a fehér holló. A legtöbbjük olyan iskolába járt, amilyenbe én. Mert ahol egy évig a present perfectet veszik, az nem elégséges tudás egy középfokú nyelvvizsga bizonyítványra. 

Én szerencsésnek mondhatom magam, mert motivált voltam/vagyok annyira, hogy magam leüljek és addig gyakoroljak, amíg egy-egy rész már tisztességesen nem megy. Mert nem a tanáraimtől tanultam meg normálisan angolul, hanem magamtól. 

Erre most tudom, hogy a legtöbben már jönnének a következő mondattal, hogy "de nem mindenkinek lehet jó nyelvvérzéke". 
Ez való igaz, de rengeteg tanulmány ebben a témában, hogy magának a tehetségnek kevés köze van ahhoz, hogy valaki sikeres lesz-e egy adott területen vagy sem. Mert ha valamibe nem fektetjük bele a kell munkát és energiát, akkor csak azzal, hogy fogékonyak vagyunk rá, vagy egyenesen tehetségesek, kitörölhetjük a szebbik felünket. 

Tehát nem, nem olyan a nyelvvizsga, mint bármely egyetemi vizsga: mert lehet, hogy évközben nem jársz be órára és 2 nap alatt megtanulod az anyagot úgy, hogy átmész, de a nyelvvizsgával nem ez a helyzet. Nem beszélve az olyan tárgyakról, amik még akkor is nehezen mennek, ha 4 hónapig figyeltél és szétülted a feneked, minden alkalomra készültél és még így is napokig kell tanulnod. Egy nyelvvizsgára felkészülés minimum az utóbb említett tantárgyakhoz sorolható. 

Elvárják, hogy a fenekük alá toljak minden

Ezzel kapcsolatos téveszme, hogy mivel középiskolában szar volt a tanár, szar könyvből tanultunk, szar volt ez, az, amaz (mert mi kizárólag a körülmények áldozatai vagyunk, bennünk semmi hiba nincsen), ezért nem tudtam megtanulni angolul. 

Sokáig lehet mást hibáztatni, de a munka, amit be kell(ene) fektetni a nyelvtanulásba, nem pótolható egy szuper tanárral, egy atomjó könyvvel, vagy bármilyen kedvező külső körülménnyel. 

Ezzel kapcsolatban leírom a saját történetem, amiből le is vezetem a konklúziót.

Utáltam az angolt. Általános iskolában is, illetve a gimnázium 2. évéig mindig mások segítségére támaszkodtam, mert voltak, akik kirázták a kisujjukból az angolt. Így segítséget kértem a házifeladatok megírásában, és még az órai munkák során is. Hagytam, hogy ezek az emberek bontakozzanak ki, mert "ők úgyis jobbak ebben nálam." Ismerős ez a csodás mondat? 

Aztán történt, hogy a gimiben az angolban segítő barátnőmmel csúnyán összevesztünk. Egy ideig más emberekkel csináltam a házit, de végül egyedül próbálkoztam vele. És pár hónap múlva (mert ez sem egyik percről a másikra jótt, az ilyen dolgokhoz mindig hosszabb idő kell!) azon vettem észre magam, hogy ez jó. Ez tök hasznos. És nem is vagyok olyan buta belőle, mint évekig gondoltam. És nem volt szuper tanárom vagy szuper könyvem, vagy idilli atmoszféra. Csak tettem érte, hogy jobb legyek. 

Mi ebből a tanulság: ne másoktól várd, hogy jobb legyél valamiben. Állj a sarkadra, fektess bele energiát és lesz eredménye. Ezzel persze nem azt mondom, hogy akárkiből lehet atomfizikus - hiszen ismernünk kell a saját határainkat. 

Viszont mindig is jobban szerettem az olyan tanítványaimat, akiknek nem volt érzékük az angolhoz, de becsületesen gyakoroltak és dolgotak azon, hogy fejlődjenek és elérjék a célt, szemben az olyanokkal, akiknek sokkal jobban is mehetett volna, ha méltóztatták volna letenni a feneküket. 

A nyelvtanulásban egy szintre való elérés ugyanolyan kemény munka, mint mást elérni az életben. Ahol a fejlődést elsősorban nem kívülről kell várni, hiszen ha mi nem mozdítjuk meg magunkat, akkor megvehetjük a legszuperebb könyvet, hogy elmehetünk a legjobb kurusokra: az angolunk nem fog fejlődni. 

És azzal, hogy nekem jó a nyelvérzékem még egyáltalán nem vagyok "felmentve' a kemény munka alól. Ez a füzeteimen is látszik, amiket a török tanulásához használok, illetve, hogy mennyi időt szentelek akár naponta a töröknek. Mert attól, hogy hamarabb átlátom egy-egy nyelvtani szerkezet felépítését, azokat nekem is ugyanúgy gyakorolnom kell, illetve a szavakat sem tanulja meg helyettem senki. Ezeken kellene elgondolkodni.